| |
|
|
A Szent Ferenc Alapítvány egyik legnagyobb vállalkozása
2009-04-06 07:26
A
Szent Ferenc Alapítvány egyik legnagyobb vállalkozása a csíksomlyói
otthon. Isten kegyelméből szépen haladunk a munkánkkal. Néhány képet
készítettem a szépülő otthonunkról, melyet szeretettel megosztók
veletek, és arra kérlek, hogy imádkozzatok, hogy szépen elkezdett
munkánkat a gyermekeinkért be tudjuk fejezni a nyár folyamán.
Szeretettel: Cs. t.
KAPCSOLÓDÓ LINKEK
- "A klímaváltozás felgyorsul, a világ a szakadék felé rohan"
- "A VÁLSÁG LEHETŐSÉG" - gazdasági konferencia
- "Ajánlat"
- "Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe 36 magyar kórházban abortuszmentes nap"
- "Isten kegyelméből felszenteltük a petrozsényi gyermekvédelmi központunkat."
- "Iszka utazása" tovább Berlinbe
- "Surrexit Dominus vere" (Lk 24,34) A miniszter generális levele 2007 Húsvétjára
- "Utazások egy szerzetessel" film
- Égigérő – Művészeti Kurzus és Fesztivál
- „A Közel-Kelet lakosságát bátorítani kell a közös béke utáni vágy megvalósítására”
- „Krisztussal ezer esztendeig” – Pünkösdi búcsú Csíksomlyón
- ,,Merjük megépíteni a házainkat" ... - interju
- 1 %
- 1 % Magyarországon
- 1 % Magyarországon
- 1%
- 1%
- 1000 éves jubileum
- 18 éve végzem gyermekvédelmi munkámat
- 2,5 tonna alma Dévára.
- 20 éve kezdődött a ferences misszió Kárpátalján
- 20 éves a celldömölki Apáczai Kiadó
- 2008-as NAPTÁR
- 2oo9 - Álmodjuk tovább Árpád atyánk álmát!
- 950 évvel ezelőtt halt meg Boldog Gizella
- A 2oo8-2oo9-es tanév zárása a Szent Anna tó partján
- A béna szobrok városa (Gyulafehérvár)
- A család az emberiség kincse
- A családpolitika lényege a szemléletváltás
- A dévai gyerekek hálája
- A ferences rend üzenete a G8 országok gazdasági minisztereihez
- A Forma-1-es pilóták is adakoznak a csángóföldi magyar iskola építésre
- A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció adománya a csángó iskoláért
- A gazdasági élet tíz keresztény alapelve
- A ház ereje a gyermekekben van!
- A hívek felelős állampolgárként vegyenek részt az európai uniós parlamenti választásokon
- A katolikus egyház előtt álló kihívások az Egyesült Államokban
- A kis hópelyhek ereje!
- A kis Rékát megműtötték...
- A Lelkiismeret '88 csoport meghívására
- A Magyar Katolikus Kultúra Napjai: szeptember 15-17.
- A magyar nemzetiségű hívek és lelkipásztorok levele a Szlovák Püspöki Konferenciához
- A magyarországi történelmi egyházak közös közleménye
- A Máréfalvi Napköziről
- A marosnémeti kastély megközelíthetősége
- A NOE elfogadhatalannak tartja a megszorításokat
- A nyugati világ etikai válságáról
- A pápa látogatása Pietrelcinai Szent Pio sírjánál
- A Papi Kongregáció prefektusának levele
- A parajdi gyermekeink karácsonyi ünnepségéről készült kis film
- A purkersdorfi (Ausztria) gyerekek ajándék készítéséről
- A Püspöki Konferencia állásfoglalása a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényről
- A remény kapujában
- A szegénység és társadalmi kirekesztés ellen
- A székelyudvarhelyi ferences házfőnők beszámolójából
- A Szent Ferenc Alapítvány elérhetőségei (Házak és napközik is)
- A Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi tevékenysége, 2007.
- A Szent Pál-év hamarosan véget ér
- A Szentatya karácsonyi köszöntője
- A Szentatya nagypénteki keresztúti ájtatossága a Colosseumnál – gondolatok az elmélkedésekből
- A szentföldi keresztények helyzete a kezdetektől Izrael állam megalakulásáig
- A Szentlélek szereti az egységet és a békességet
- A szeretet útján szeretnék járni...
- A szlovákiai nyelvtörvényről
- A Szűzanya az egység megteremtője a libanoni keresztények és muzulmánok között
- A tegnap az Érsek úr felszentelte a Torockói házunkat - Csaba testvér levele
- A Tiszta Hangok jótékonysági összefogás december 6.-án a járvány miatt ELMARAD !
- A vasfüggöny lehullása II. János Pál 1979-es lengyelországi látogatásával kezdődött el
- A Vatikáni Rádió interjúja Erdő Péter bíborossal
- ADOMÁNYGYŰJTŐK ???
- Adományok érkeznek...
- Advent végére...
- Akadálymentesítésért küzdenek a mozgássérültek
- Aki erős volt, azt nem tudták megtörni
- Aknaszlatina 2010
- Alakuló épület Esztelneken
- Alapítványunk a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban
- Alkoholizmus-körkép a Kárpát-medencéből
- Almaszállítmány Dévára
- Amikor a Jóisten megérintette a földet
- Anyák napja alkalmából
- Árkoson megnyílt az anyaotthon
- Árpád-házi Szent Kinga
- Ars HUNGARICA - Nagyszeben 2007
- Árverés a dévai gyermekek javára
- Árvíz utáni krónika...
- Augusztus tizenötödike, Nagyboldogasszony napja
- Ausztrália, köszönöm!
- Az 1 %-ok felajánlásáról
- Az 1 %-ok felajánlásáról, Romániában
- Az ablakból nézem a végzős fiataljainkat
- Az amerikai utam után hosszan jártam több házunkat is...
- Az aradi Golgota
- Az árvízről - Csaba testvér levele
- Az egykori „tipikus nőgyógyász” a világ cinizmusáról és az Isteni Irgalmasságról
- Az Élet Útja Zarándoklat: Csobánkától Esztergomig (okt. 22)
- Az elme birodalma
- Az első szentmise csíksomlyói házunkban
- Az emberi méltóság szobra: Márton Áron – VIDEÓ
- Az értelmesen töltött vasárnap tízparancsolata
- Az évezred árvize pusztított Székelyföldön
- Az utcán élőknek is van lelkük - interjú Böjte Csaba testvérrel
- Az utolsó órában vagyunk (1)
- Az utolsó órában vagyunk (2)
- Az öngyilkosság a témája az Élet Napjának az Egyesült Királyságban
- Az önkéntes munka szombatonként Csobánkán tovább folytatódik.
- Az önző Nagy-Britanniának a recesszió sokkjára van szüksége
- Bábel Balázs: Nagyböjti pásztorlevél
- Balatoni nyaralás
- Ballagás Torockón
- Bárány Béla zuglói plébános Meszlényi Zoltánról
- Békásmegyer, szeptember 15-22.
- Belakható az Összefogás Háza Máréfalván...
- Bemutatták Böjte Csaba könyvét Sepsiszentgyörgyön
- Bentlakó nevelők találkozója Szovátán, 2009. február 4.
- Berszán atya a civil kurázsi példaképe
- Beszámoló
- BESZÁMOLÓ - Nagyszalonta, 2009.
- Beszámoló - szeptember 23-24.
- Beszámoló a haiti helyzetről
- BESZÁMOLÓ ALSÓSÓFALVÁRÓL
- Beszélgetés Ferencz Ervin atyával, a gyergyószárhegyi ferences kolostor szerzetesével
- Bethlen Gábor 429-ik születésnapját ünnepelték meg Marosillyén
- Bethlen Gábor születésének 425. évfordulójára
- Betlehem Gábor szülőházának felszentelése
- Bevezetik a vallásoktatást az orosz iskolákban
- Biró Antal atya, kilencven évesen ezt üzeni nekünk:
- Boldog Meszlényi püspök tanítása ma is aktuális
- BÖJTE CSABA istenkeresők számára írott könyve
- Böjte Csaba a "Szelek Városában"; Chicagoban
- Böjte Csaba a Duna TV "Élő Egyház" c. műsorában
- Böjte Csaba az Adventről és a "Sacerdos" c. albumról
- Böjte Csaba az MVSZ amerikai tanácsának vendége
- Böjte Csaba Debrecenben
- Böjte Csaba dedikálásáról képekben
- Böjte Csaba ferences atya a Duna tévében
- Böjte Csaba könyvbemutatója Tusványoson
- Böjte Csaba könyve istenkeresők számára
- Böjte Csaba látogatása New York és környékén
- Böjte Csaba Los Angelesben
- Böjte Csaba Sarasotában (Florida)
- Cigányzarándoklatot tartottak a nemzeti kegyhelyen
- Csaba atya új leányotthona
- Csaba testér február 26 és március 16 között Ausztráliában élő magyar testvéreit fogja meglátogatni
- Csaba testvér a szeretet erejéről Szentesen
- Csaba testvér adventi elmélkedése a budapesti Egyetem-templomban
- Csaba testvér Ausztráliában
- Csaba testvér az év embere
- Csaba testvér az idegenbe kerülőkre is felhívja a figyelmet ...
- Csaba testvér Bacsfán és Budapesten
- Csaba testvér Bécsben
- Csaba testvér beszámolója
- Csaba testvér beszámolója, 2oo9. február 24 .
- Csaba testvér Boszniában
- Csaba testvér Budapesten
- Csaba testvér Budapesten (júlus 17-19)
- Csaba testvér Budapesten - szeptember 24-26.
- Csaba testvér Budapesten, július 11.
- Csaba testvér december 5-7 között Máriabesenyön tart lelkigyakorlatot
- Csaba testvér előadása Rákosszentmihályon
- Csaba testvér farsangi gondolatai (meghallgatható)
- Csaba testvér húsvét vasárnapi elmélkedése (hanganyag)
- Csaba testvér Kárpátalján, Antal püspöknél
- Csaba testvér látogatása a Lurkó ház és környékén
- Csaba testvér lelkigyakorlata a Budapesti Szent István Bazilikában (hanganyag)
- Csaba testvér lelkigyakorlatai Erdélyben
- Csaba testvér lesz a csíksomlyói búcsú szónoka
- Csaba testvér májusi, júniusi programjai
- Csaba testvér máriabesnyői lelkigyakorlata, okt. 9-11.
- Csaba testvér Medjugorjéban II.
- Csaba testvér Montreálban és Ottawában
- Csaba testvér nagyböjti magyarországi és erdélyi programjai
- Csaba testvér Pécsen - április 4.
- Csaba testvér Sarlósboldogasszony napján, Gyimesbükkön mondott beszéde...
- Csaba testvér szentbeszéde Csíksomlyón
- Csaba testvér tavaszi programja
- Csaba testvér tervezett nyári útjai
- Csaba testvér új könyve
- Csaba testvér Vecsésen, - 2010. április 19.
- Csaba testvér, Isten ingatlanmenedzsere
- Csak a gyermekek felé irányuló élő szeretet mentheti meg drága népünket
- Csángó Est Újpesten
- Csángó iskolaépítésről a Marosvásárhelyi Rádió műsorában
- Csatlakozzunk a Nemzeti Zarándoklathoz!
- Csíki napok - Gyimesbükk, VIDEO (2:12)
- Csíksomlyó - A pünkösdi búcsú előkészületeiről
- Csíksomlyói pünkösdi búcsú – 2010
- Csíksomlyói pünkösdi búcsú - 2010
- Csíksomlyón a magyarság válságára is figyelmeztettek
- Csillagösvény
- Csillagösvény vetítés a Magyar Ház Klubban
- Csobánka, önkéntes munka június 23 és 30. Építsük továbbra is szövetségben az Élet Házát!
- Csodálom a Csodát!
- Csodálom a Pápát!
- Csonánka - 2008 ősz
- Csupa csapás az élet – Találkozások Lábnyikban
- D É V A - V Á R - K Ö R, 2010. május 9.
- D É V A - V Á R - K Ö R, november 15.
- Dávid Balázs és a máréfalvi ház
- Dec. 25-én déli 12 órától Déváról pásztorjáték és szentmise
- Dél-erdélyi Szövetség napja
- Déva vár Kör III. találkozó
- Déva-Vár-Kör BESZÁMOLÓ
- Dévai ajándékozás...
- Dévai gyermekek táboroztak Kelet-Magyarországon
- Dévai Ifjak Kölnben
- DÉVAI MISE a Mária Rádióban
- Dobj egy macit!
- Dsida Jenő: Nagycsütörtökön
- Egészen Szép Vagy Mária!
- Egy csésze tea Déván, Zsóka nevelővel!
- Egy délután a moldvai csángómagyarokkal... 2005.05.06-án
- Egy ember, s benne sok-sok hűség
- Egy Ház margójára
- Egy különleges rendezvényre hívunk mindenkit 2008. november 14-én
- Egy rövid film, a 800 éves ferences rendről
- Egy százalék = Egy Ház
- Egy szép, vidám szombat délután Déván, Pentea Andrea szervezésében - fotók
- Egymillió gyermek imája
- Elég volt a papok gyalázásából: elindult a tanúságtevő honlap
- Élelmiszer adománygyűjtés Szegeden
- Életét adta egy fiatalért Orbán László kolozsvári egyetemi lelkész
- Élethordozó!
- Életünk nehéz perceiben Szent Kamillal
- Elindult a Szentszék oldala a You Tube-on
- Elítéli a pápát az Európai Parlament?
- Éljen Jézus Szíve a mi szívünkben
- Elkészült a csíksomlyói otthonunk
- Elkészült a szovátai játszótér
- Elmélkedés zenével
- Élő közvetítés a csíksomlyói búcsúról - Programajánló
- Énekes - gitáros áhítat, Érsekújvár, április 15.
- Engedjétek hozzám jönni a sokgyermekeseket!
- Erdély magyarságot teremt
- Erdélyjáró Mikulás
- Érdemes megnézni...
- Erdő Péter avatja fel Mindszenty József szobrát
- Erdő Péter bíboros az MKPK Állandó Tanácsának romániai látogatásáról
- Erdő Péter bíborost a hit, a tudomány és a nevelés viszonyáról
- ERSTE Alapítvány - Integration Award 2009
- Esztelneki házszentelő, június 19
- Esztelneki Iskolaház születése
- Esztergom támogatja a csángó oktatást. - www.ekor-lap.hu
- Európai szövetség a családért
- Ezer Székely Leány Napja 2009
- Farsang Déváért!
- Farsang Tusnádon
- Farsangi beszámoló
- Felavatta csíkszeredai kirendeltségét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány
- Felelősségre tanító apácák Árkoson
- Felszentelték Böjte Csaba csíksomlyói kollégiumát
- Felvidék 2010
- Ferences földrajz
- Ferences Jubileumi Év Böjte Csaba atyával (Vajdaság, július 24. - augusztus 2.)
- Ferences tervek
- Férfias apák nélkül érthetetlen a mennyei Atya evangéliuma
- Gondolatok a Sydney-öbölben...
- Grassroots Films: Értékes filmek
- Gyergyószárhegyi farm
- Gyergyószentmiklós, 2009
- Gyermekeimmel dicsérem az Istent
- Gyermekein Székelyudvarhelyen
- Gyertek együtt zenélni...
- Gyilkos-tói sokadalom, július 18-19.
- Gyimesbükk, 2009
- Gyimesbükki gyermekvédelmi központunk
- Győri Szeretet Napok 2009
- Gyulafehérvár: indul az új tanév
- Gyulafehérváron is várjuk a rászoruló gyermekeket
- Hálaadás a tanév végén
- Hálaadó szentmise Budapesten, Csaba testvérrel - július 10. szombat
- Hamarosan egymilliárdra nőhet az éhező emberek száma a Földön
- Hangos riport: Csaba testvér Ausztráliából...
- Harminc év múlva nem lesz nyugdíjunk
- Három napra visszavonulunk a ferences szerzetesekkel a hegyekbe...
- Határkerülés Gyergyószárhegyen
- Hazaértem Dévára, a székelyföldi tanévnyitókról.
- Házaspárok útja Böjte Csabával (fotók)
- Házszentelés
- HERZ: 20 tonna szalámi a nehézsorsú gyermekeknek - Köszönet a segítségért
- Hétfőn kezdődik a Szent István Könyvhét
- Hétfőtől egyhetes vakáció
- Heti Válasz - riport
- Hidegségi napközink
- Hírtv, dec. 26.
- Hivatás - video film
- Hogy én elmegyek-e szavazni?
- Hogyan állítható meg a határon túli magyarok fogyása?
- Hogyan tovább?
- Húsvét vigíliájának szertartásai
- Húsvéti körlevél
- Húsvéti köszöntő
- Huszonegy új egyház, vallási közösség alakult tavaly Magyarországon
- II. Szeretet Napok Sopronban - 2008. október 13.
- III. Szeretet Napok Győrben a dévai árvákért
- IN MEMORIAM DECEMBER 5.
- Irakban egy kiállításnak köszönhetően a fegyverek a béke jelképévé válnak
- Irányelvek a nyári táborokra
- Iskola a Béke Királynője oltalmában - Krónika/Erdélyi tudósítások
- Iskolakezdés Parajdon
- Isten édesanyának teremtett
- Isten kegyelméből haza értem Dévára
- Isten kegyelméből megint hosszan jártam a házaink nagy részét
- Istennek hála beindult a 2008-2009-es tanév
- Istennek hála szépen nőnek a gyermekeink
- Iszka utazása - Nem róluk, hanem velük (interjú a rendezővel)
- IV. D É V A-V Á R-K Ö R, május 7. vasárnap
- IV. SZERETET NAPOK GYŐRBEN, 2006. április 21-22-23.
- Jakab Antal püspök úr születésének századik évfordulójára
- Jáki Teodóz OSB atya gondolatai....
- Jó tett helyébe: Böjte Csaba gyergyói családlátogatása
- Jó volt hálát adni a kettős állampolgárság lehetőségéért... (hanganyag)
- JOBB VELÜNK A VILÁG! 2009. október 18.
- JOBB VELÜNK A VILÁG! - november 14. 19 óra
- JOBB VELÜNK A VILÁG! 2009. okt. 18.
- Jótékony célú árverés a csobánkai Élet Háza javára
- Jótékonyság - Téglajegy egy csángómagyar középiskoláért
- Jótékonysági bálon nagyszalontán
- Jótékonysági est a DÉVAI SZENT FERENC ALAPÍTVÁNY gyermekeiért
- Jótékonysági est Kecskeméten, 2009.04.20.
- Jótékonysági est, március 24. - Budapest
- Jótékonysági hangverseny Szekszárdon
- Jótékonysági tombola a Pintér Aukciósház Karácsonyi Árverésén
- Jubileum Nagyasszonyunkkal!
- Kap majd a gyereke is levegőt?
- Kápolnásfalu
- Kápolnásfalusi napköziotthon
- Karácsony Parajdon
- Karácsony Parajdon
- Karácsonyi ajándékok gyerektől gyerekeknek
- Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe
- Kárpát-medencei Ferences Ifjúsági Találkozó
- Kedves Barátaim, Kedves Angyalok!
- Kedves Gyimesi Házat Szerető Barátaim!
- Kedves Támogatók !
- Kedves Testvéreim Amerikában, Kanadában!
- Kelj föl, Afrika és vesd le magadról a múlt és a jelen terheit
- Képaukcióval segítenek a dévai Szent Ferenc Alapítványnak - Kárpátmedencei Krónika
- Képek az épülő dési kollégiumról, 8 szoba, 32 fiatalnak.
- Képes beszámoló az elmúlt hétvégéről
- Kéréseink a június 9-én Csobánkára önkéntes munkára érkezőkhöz
- Kéréseink a május 12-én Csobánkára önkéntes munkára érkezőkhöz
- Kéréseink a május 19-én Csobánkára önkéntes munkára érkezőkhöz
- Keresztelő Árkoson
- KERESZTMAMÁINKNAK NŐK NAPJA ALKALMÁVAL
- Kétnapos csángókonferencia kezdődött Budapesten - www.erdely.ma
- Kettős állampolgárság: Hálaadó szentmise: júl. 10. 18.00 óra Budapest, a Szent István Bazikábanl
- Kiengesztelődés és igazságosság Kongóban
- Kismamák megáldása a Munkácsi Egyházmegyében
- Kolozsvári beszámoló
- Koncert az Arénában Böjte atya és gyermekeinek megsegítésére, nov. 14.
- Konferencia hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásáról
- KorszakVáltó Határon-Túra
- Korunk hitvallóira emlékeztek Rómában
- Krakkóban lesz a következő assisi béketalálkozó
- Krisztus feltámadásának a fénye töltse be életedet!
- Küküllő-menti beszámoló
- Különvonattal a Csíksomlyói Búcsúra
- Könyv a ferencesek könyvtáráról
- Könyv Jakab Antal püspökről
- Könyvajánló: Felnőttkorom legszebb nyara – Borospataka
- Köszönjük a kedves bécsi testvéreink jóságát
- Köszönjük a május 12-i önkéntes munkát és a nagylelkű adományokat!
- Köszönöm Istenem május 15-ét... - Csaba testvér levele
- Közel hatszáz éve, hogy a ferences barátok letelepedtek Csíksomlyón
- Közeleg a Mikulás!
- Lassan elkészül az Irgalom háza
- Lassan végére érünk az ausztráliai tartózkodásnak...
- Legújabb otthonunk: Kisiratos
- Legyetek mindig és mindenhol a béke eszközei - kérte a fiatalokat XVI. Benedek
- Lelkigyakorlat Csíksomlyón, március 14-16.
- Lelkigyakorlat Szentesen
- Lelkigyakorlat Zuglóban...
- Lelkigyakorlatok 2009-ben...
- Lelkigyakorlatra hívlak az interneten keresztül!
- Lelkünkben is érdemes takarítani
- Lengyel közszolgálati média a keresztény értékek szolgálatában?
- Letölthető kisfilm (Nagy Dojna)
- Lurkóházat szenteltek Délvidéken
- M E G H Í V Ó A D É V A - V Á R - K Ö R R E , szeptember 13.
- Ma kit nevettettél meg?
- Ma van a barátság világnapja! - április 26. vasárnap
- Magyar iskola épül csángóföldön
- Magyarul imádkozott a moldovai püspök a budapesti csángókonferencián - www.erdely.ma
- Marosillye, 2007 ősz
- Medjugorjei gyermekvédelmi központ
- Még egyszer a "lelkiismeret '88" csoport rendezvénye kapcsán
- Megdöbbentő adat: hat abortusz óránként
- Megemlékezések Japánban az atomrobbantás 64. évfordulóján
- Meghallgatáson Böjte atya árvái
- Meghívó
- MEGHÍVÓ
- MEGHÍVÓ A DÉVA-VÁR-KÖRRE - június 10.
- MEGHÍVÓ jótékonysági est a Mátyás-templomban, október 13.
- MEGHÍVÓ Kovásznára - szeptember 26-ra
- Meghívó - február 23-ra (Budapest)
- Meghívó a Béke Királynője Iskolaközpont alapkő-letételének ünnepségére
- Meghívó a Csillagösvény 2. c. film bemutatójára
- MEGHÍVÓ A DÉVA-VÁR-KÖRRE
- Meghívó a Déva-Vár-Körre (2008 tavasz)
- MEGHÍVÓ a Déva-vár-körre, okt. 12. és nov. 16.
- MEGHÍVÓ A GELLÉRT-HEGYRE, szeptember 21. este fél 9
- Meghívó a máriaremetei elkigyakorlatra
- Meghívó a Tatárdombra ( szeptember 6.)
- Meghívó az Út a Végtelenbe című új könyv bemutatójára
- Meghívó Budapestre
- MEGHÍVÓ CSOBÁNKÁRA 2007 április 21-re
- Meghívó Csobánkára május 12-re
- Meghívó Csobánkára, (szeptember 7. vasárnap)
- Meghívó Déva-vár-körre
- Meghívó élménybeszámolóra (dec. 8, Újlak)
- Meghívó Gálospetribe
- Meghívó Gyergyószárhegyre - szeptember 5.
- Meghívó marosillyére - május 16.
- Meghívó Marosillyére, május 23.
- Meghívó Ópusztaszerre, (2008. szeptember 14. vasárnap)
- Meghívó Szent Erzsébet oratórium előadása Szászvároson
- Meghívó Szovátára, szeptember első hétvégéjére
- Meghívó Veszprémbe, 2007. szeptember 19.
- Meghívó! - 2009. október 10. Kolozsvár
- MEGHÍVÓ, december 1. - a CSOBÁNKAI KATOLIKUS TEMPLOM-ba
- MEGHÍVÓ, december 7. - Debrecen
- Meghívó, Szovátára
- MEGHÍVÓ: A nagyszalontai új ház szentelése, 2009. június 13.
- Megjelent a dévai gyerekek TURUL gitáregyüttesének CD-je
- MEGJELENT C.S.W „Sacerdos” című könnyűzenei CD-je Böjte Csaba gondolataival
- Megjelent XVI. Benedek pápa harmadik enciklikája
- Megjelent: Böjte Csaba atya: Nagy kaland a szeretet útján (2 CD)
- Meglocsollak jó kedvvel, hittel, reménnyel....
- Megnyílt Árkoson az "Irgalmasság Anyja" oltalmába helyezett anyaotthon...
- Megválasztották az Erdélyi Ferences Rendtartomány új vezetőségét
- Méltó befejezése a VB-nek!!! - Santiagóba zarándokol a VB góljának szerzője.
- Mélyítsük el hitünket és szeretetünket az Oltáriszentség iránt
- Meszlényi Zoltán nagy csodálójává váltam az eljárás során - interjú a posztulátorral
- Mi az, ami ma bennem megszólal?
- Mi vezet ki a válságból? Amerikában már tudják! (Vasháromszög)
- Mihály Tünde, az amerikai születésű magyar lány...
- Millenium Máriával!
- Millenniumi kiállítás a Gyulafehérvári Érseki Palotában
- Minden rossz gyökere, a kapzsiság okozza a gazdasági válságot
- Mindszenty József halála után
- Misztériumjáték Déván
- Most értem haza sok-sok örömmel a szívemben
- Motoros zarándoklat és segítségnyújtás Déván
- Motorosok a dévai gyerekekért
- Motorosok Szovátán!
- Motorosok Torockón
- Nagy élmény volt számunkra...
- Nagy Imre kijelentette: hisz a „teremtő, fenntartó és számonkérő Istenben”
- Nagy sikerű jótékonysági hangverseny volt a Zeneakadémián...
- Nagypéntek - keresztút
- Nagyszalontai levél
- Napközi csoportunk Székelyvarságon
- Napközi otthonok: Remete és Csutakfalva
- Ne a kispadon ülve éljünk
- Ne féljetek!!
- Négy napon át Krisztusról a Morrison’s 2 Music Pub-ban
- Néhány gondolat a gondok mellé...
- Néhány írás Csíksomlyóról...
- NEM ADOM FEL! - a videotárban és fotók a weben
- Nemzetébresztés Csiksomlyón - Magyar Nemzet Online
- Nemzetközi díj a Gyulafehérvári Caritasnak
- Nemzetközi Kongresszus a Városmisszión (szeptember 18. kedd)
- Népességnövekedés: Magyarország a 220. helyen
- Nincsenek lehetetlen dolgok, csak türelmetlen emberek!
- Nisztor Ilonáról irt gondolataim...
- Nobel-díj, Szekuritáté és a román alkotmány
- November 14-én a budapesti Papp László Sportarénába ...
- Nyári gyerektábor Szovátán
- Nyerges-tető
- Nyílt levél - tisztelettel Sólyom László Úrnak
- Nyílt napok az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinél
- Nyolcszáz éves a Ferences Rend
- Óriási árhullám Székelyudvarhelyen
- Oroszhegy (szeptember 21.)
- Országos katolikus ifjúsági programok 2009-ben
- Orvosok látogatása (fotók)
- Pár gondolat a TÜRELEMRŐL!
- Parajd, 2008. december 13. fotók az ünnepségről
- Pusztinai megemlékezés a Madéfalvi Veszedelemről
- Pünkösd 2009. május 30-31.
- Pünkösdi meghívó a Csíksomlyói búcsúra és a "Csillagösvény 2." című film vetítésére
- Református Zsinat - határok nélkül
- Remélünk az élő Istenben
- Riport Déváról
- Rockballada Csíkszeredában a Béke Királynője Iskolaközpont felépítéséért
- Roma-magyar békés együttélési egyezmény
- Római kori fürdők
- Rövid film Déváról (2009 január)
- Sabbah pátriárka húsvéti üzenete
- Schumacherék a dévai gyerekekért fociznak
- SEGÍTSÉGET KÉRÜNK! - Ellopták Alapítványunk Ford típusú gépkocsiját
- Sokan olvassák a gondolatokat, melyek szellemében neveljük a gyerekeket...
- SORSFORDÍTÓK ERDÉLYBEN
- Students Help Students
- Szabadkai adomány Böjte atya árváinak
- Szabó Csilla koncertsorozat
- Szalontai fotók
- Szárhegyiek Pusztinában
- Szavazás !
- Székelyföldi beköltözők - VIDEÓ
- Székelykaput állítottuk Ópusztaszeren
- Székhelye van a kisiratosi gyermekotthonnak
- Szelíd motorosok Déván
- Személyi változások a ferenceseknél
- Személyi változások a ferenceseknél
- Szemműtét
- Szent Antal kenyere - Déván
- Szent Borbála otthon Parajdon
- Szent Erzsébet a ferencesek szolgálatát segíti
- Szent Erzsébet Egylet, Marosvásárhely
- Szent Ferenc boldog halálára emlékeznek a ferencesek
- Szent István év !
- Szent István intelmei
- Szent István tábor Zeteváralján
- Szent Kamill - Szeretet nélkül nincs gyógyulás
- Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe
- Szent Kristóf napja
- Szent Mónika Közösség országos találkozója
- Szent Rita kilenced Déván
- Szent Rita kilenced, május 14-21.
- Szentmise a Szent Angéla iskolában
- Szentmise Déváról, 2009. 02. 08.
- Szentmise Dunaföldváron
- Szép tanévkezdés Kovásznán-2008
- Szépen, lassan alakul a csíksomlyói ház
- Szépül a Szárhegyi otthon
- Szerencsésen megérkeztünk Ausztráliába
- Szeretet napok a dévai gyerekek megsegítésére - Győr
- Szeretet Napok Győrben
- Szeretettel Családomnak!
- Szeretettel köszöntelek a maratoni évzáró sorozat harmadik állomásán
- Szeretettel köszöntjük honlapunkon
- Szeretettel várunk Nagyszalontán
- Szolidaritás és józanság
- Szolidaritás!
- Szombaton reggel döbbenetes repülőszerencsétlenség áldozata lett a lengyel államfő, a kormány képvis
- Szomorú statisztika - muszáj javítani!
- Született egy szép, nagy baba...
- Szövetség az Életért: Délerdélyben! Május 20.
- Találkozás Erdély Aranykorával
- Tananyag lesz Szolzsenyicin Gulagja Oroszországban
- Tanévkezdés Kovásznán
- Téglajegy: Építsük fel Csángóföld első magyarnyelvű iskoláját
- Tempfli József püspök hazaszeretetről, egyéni és közösségi érdekről
- Ti legyetek nagyon vidámak!
- Tiszta hangok Csaba testvér gyermekeiért
- Tisztelettel a Polgári Magyarországért Alapítvány Kurátorainak!
- Torontói beszámoló - Török Erzsébet levele
- Tudnivalók a Csíksomlyói búcsúsoknak
- Törőcsik Mari az időgépben
- Történelme egyik legfontosabb és legfelemelőbb pillanatára készül a magyar reformátusság
- Történelmi mélyponton a házasságkötések száma
- Úgy próbálunk élni, mint egy családban – Interjú Böjte Csabával
- Új bentlakó otthon készül!
- Új gyermekotthon született Parajdon
- Új napköziotthon születt Farkaslakán
- Új szak indul a kolozsvári BBTE RK Teológia Karán
- Új vatikáni portál
- Újabb boldoggá avatás
- Újabb otthon Csaba testvér gyerekeinek
- Újabb otthonunk Tusnádfürdőn
- Újra Déván
- Úrnapja Gyergyószárhegyen
- Utazás egy szerzetessel New York-ban
- Utazások egy szerzetessel
- Útban Európa felé...
- Úton hogy megszüljük a magunk szeretet himnuszát!
- Vajdaság központja Újvidék
- Valami mindig szép
- Vannak még csodák?
- Vár épül, konzervekből a dévai gyerekek javára
- Varga Mária és Rózsika a Magyar Filmszemlére utaznak!
- Vasárnapi Iskola – a határokon túl
- Véget ért a Magyarországi "futó tűz" program
- VI. DÉVA-VÁR-KÖR, Újpest, Szent István tér 14.
- VII. D É V A - V Á R - K Ö R, október 8.
- Világ-béke-menet
- Világjárvánnyá nyilvánították az új influenzát
- Vizi E. Szilvesztert a társadalmi ethosz megerősítésének lehetőségeiről
- Vízkeresztnapi szentmise elmélkedés
- Wass Albert: Gyertyaláng
- www.magnificat.ro
- XVI. Benedek katekézise Vianney Szent Jánosról
- XVI. Benedek pápa 2007-es húsvéti üzenete az Urbi et orbi áldás előtt
- XVI. Benedek pápa homiliája
- XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum motu propriója
- XVI. Benedek pápa üzenete a betegek XVIII. világnapjára
- XVI. Benedek pápa üzenete a tömegtájékoztatás 43. világnapjára
- XVI. Benedek részvétnyilvánítása
- Ünnepeljünk együtt Magyarok Nagyasszonya Ünnepén
- Ünnepi megemlékezés Körösztös Krizosztom ferences vértanúról
- Zarándoklat a Házaspárok útján Óbudaváron
- Zarándokút Máriacelltől Csíksomlyóig
- Zenei tábor
- Zetelaki beszámoló
- Önkéntes munkám Szovátán, a Szent József Gyermekotthonban
- Öreg-e a nyolcszáz éves család?
- Összefoglaló Böjte Csaba amerikai - kanadai körútjáról
- Összefoglaló Böjte Csaba Clevelandi látogatásáról
|
|