





BelépésFórum
|
Csaba testvér erdélyi beszámolója és MEGHÍVÓ Budára, december 4-re.2005-11-27 11:51Kedves Testvérek! Zajlik az élet, haladunk, hol három, hol négy keréken, de megyünk előre. Az éjjel, (2,30) született egy kis baba Árkoson, Tamáskának hivják, 3,20 kg-mal jött a világra, és anyukájával együtt jól vannak. Úgymond távpapos szülés volt, mert felhívtak, hogy: "Szülünk!" Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, de aztán imádkoztam értűk és, erre kérlek titeket is. Szaporodó nagycsaládunkért, és most már az árkosi anyaotthonért is imádkozzatok. December elsején jönnek a nővérek, déli 12-kor Tamás József segédpüspök szentmisét mutat be, utána lesz egy ebéd a nővérek tiszteletére. Három kedves nővér jön, olyanok, hogy már több mind 10 éve szakápoloként dolgoztak magyarországi gyermekkorházba, amúgy mindannyian román állampolgárok, Erdélyi magyarok. Magyarországról jövet bementem Zsombolyára is, együtt vacsoráztunk a polgármesterrel. Mindenki jól van. Három új gyereket fogadtunk be. Nagyon örvendek, mert két ferences testvér Szászsebesről, Sebestyén és Károly elmentek a hétvégére. Fafaragást tanítanak, hítanórát tartanak, nagyon nagyon örvendek nekik. Isten fizesse a jóságukat, Szabolcs testvérnek is köszönöm, hogy elengedte őket. Szegény édesanyám, eltörte a kezét, az első hón elcsúszott, de a röntgen szerint nincs komoly baj, ő nagyon virgonc, alig lehet a házban benttartani. Amúgy tegnap Déván is szaporodtunk, befogadtunk egy nagyon édes kis szőke tündért, (albínó) a hatoság hozta, a lányok szinte hajba kaptak felette. Csodálom a munkatársaimat. Amúgy ez a kislány Magyarországon született, Magyar hivatalos születési igazolványa van, nem volt, hol legyen, így bekerült a Román állami rendszerbe. Istennek hála egy talpraesett gyermekvédelmi felügyelő elhozta hozzánk, mert amúgy ez a négy és fél éves, magyar állampolgár egy Hunyad megyei román anyanyelvű gyerekotthonban nőtt volna fel. Szováta mellett nyílt két új napközi otthon, Ildikó, aki református lelkész nagy lendülettel dolgozik. Ezt a lendületet a református lelkészek számon kérték Marikától, probálunk kimosakodni. Sajnos mindenhova nem jutok el, és így sok egyeztetés elmarad, de mivel a mi nevünkben mennek a kollégák, elvárnák az emberek, hogy megbeszéljünk mindent előre. Van vaj a fejemen! A kolozsvári egyetemisták is jól vannak, probálunk rendszerbe állitani egyszeri meleg ételt esténként. Az alapítvány állja a kaját, ők kettesével főznek mindenkinek. Szóval egy szakácskönyv is kell. Pénzt nem adunk a kezükbe, mert azt mindig elspórolják másra. A tegnap voltam Petrozsényben. Ádám Éváék jól vannak, csak a gyerekekkel nem bírnak. Képzeljétek, volt egy vakáció, és utána már a harmadik hete tart a sztrájk. Állami iskolához tartozik az ottani iskola, mi csak a helységeket adjuk a tanitáshoz. A tanárok arra felé se mentek, a nevelöknek nagyon rossz egésznap ezekkel a szilaj csíkokkal lenni. Hétfőtől én egyoldalúlag beszüntettem a sztrájkot, kijelentettem, hogy a munkatársaik iránti szeretetből kell menni az iskolába minden tanárnak, aztán, hogy tanítanak-e az az ő dolguk, de legyenek a gyerekekkel. Őrültség egy hónapig nem tanitani tanév közben órát. Igazából ez már belpolitika, csak azt nem tudom, hogy mi közük van ehhez a gyerekeknek. Karda Róbert volt Szalontán, úgy tűnik, hogy a kedves Hilda gerincén kívül semmi se fáj, minden rendben van. Most hatodikán megy felülvizsgálatra, érte is kérlek, hogy imádkozzatok. Újra födtük a három laktanyát, kaptunk hozzá egy hektár kertet, udvart. Az egész bekerítése, közel 300.000.000 lejbe kerülne (2.000.000 Ft). Kálmánnak voltak a szerződéssel kapcsolatos javaslatai, úgy néz ki, hogy a város elfogadta a kéréseinket. Most már mi kell bizonyítsunk, hogy méltók voltunk a bizalmukra, erre a szép ingatlanra. December negyedikén 18 órától lesz egy szentmise Budapesten, az Országúti Ferences templomban (Margit krt.), melyet Dr. Pápai Lajos mutat be. A szentmisében szeretnénk hálát adni a jó Istennek, amiért sikerült befejezni a Szovátai Szent József gyermekvédelmi központot. Imádkozunk azért is, hogy a gyermeknevelés is eredményes legyen. A szentmise végén, szovátai gyermekekkel, a Szent Ferenc Alapítvány nevében szeretnénk megköszönni mindenkinek aki segített, de mivel mindenkit aki hozzájárult a szovátai ház építéséhez, nem tudunk hálatelt szívvel megölelni, ezért jelképesen csak öt személyt szeretnénk a "Bajban lévő gyermekek barátjai" címmel kitüntetni. Éspedig, mind az egész létesítmény alapítóját, a gyűjtést meghírdető Magyar Püspökkari Konferenciát és kifejezetten annak alelnökét, Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspököt, aki, nem csak a 2002-ös nagybőjti adománygyűjtéssel, hanem a 3 éve már folyamatosan megrendezett Győri Szeretetnapokkal megteremtette az anyagi fedezetét az építkezésnek. A kedves Mádl Dalma asszonynak, a Magyar Caritas Jószolgálat Nagykövetének, aki többször is meglátogatott és mosolygó szeretetével minden vihart elhárított az utunkból, és erőt adott a tovább lépéshez. Mártonffy Miklóst és kedves feleségét Jankovics Verát, akik az épületet teljesen ingyen tervezték és mindenben a segítségünkre voltak, és Márton Juditot aki az épület szülését Isten nevében levezette, vállalta szeretettel egy ilyen nagy épület szülésével járó vajúdás minden gondját, terhét. Mindannyiuknak, és mindazon sok-sok embernek kik mögöttük álltak, Isten fizesse meg nagy-nagy szeretettel munkájukat, számunkra ők örökre a "Bajban lévő gyermekek barátai". A Szent Ferenc Alapítvány ezen szerény elismerését kérlek tetézzük meg imáinkal. Kisebb testvéri szeretettel: Csaba t.
KAPCSOLÓDÓ LINKEK
|
Legfrissebb
|