Többen
is érdeklődtek, hogy mit tanácsolok annak, ki el akar indulni a
lelki élet útján. Farsang lévén egy kissé vidámabban így
válaszolok:
Egyszer egy
fiatal titán szerzetes nagyböjtbe így gondolkodott:
"Böjt
van, mindenki böjtöl, de én a magam előrehaladott lelki életével
ki kellene valami sajátos, emelt szintű böjtöt találjak, valami
olyant, mivel mindenkit leköröznék... Én előveszem azt a friss
kolbászt, foglalkozom vele, mert úgy nehezebb legyőzni a
kísértést..."
Elé
is vette, simogatta, szagolgatta, és valóban sokkal nehezebb volt
így kitartani a böjt elhatározása mellett...
Aztán
arra gondolt, hogy: "lám ugye milyen erős akaratú vagyok,
nekem ez meg sem kottyan, hiába na, én jobb vagyok mind oly sok
kezdő..., de nem baj tovább megyek, karikákat vágok a kolbászból,
így az a csodálatos illat szétterül a szobámban, én meg
foglalkozom vele... és így még értékesebb lesz az
önmegtagadásom... ". Így is tett, és valóban jó volt látni
ahogyan a vágó deszkán szépen elterültek a jó fűszerezett
kolbász karikák, ahogyan a kis zsírcseppeken felcsillant a ragyogó
napfény... és aztán vágott melléjük szépen vöröshagymát,
hogy ha már böjt, akkor legyen böjt...
A
"lelki" barátunk egy bizonyos idő után már nagyon meg
volt elégedve a maga életszentségével és arra gondolt, hogy: "ez
így nem nagy ügy, ezt egy kezdő is meg tudná tenni... az lenne
igazán nagyszerű, ha a finom, friss kolbászkarikát a nyelvemre
tenném, hogy átjárja a kolbász íze az egész számat... de a
magam hatalmas akarat erejével nem nyelném le... ez lenne az igazi
önmegtagadás..."
Egy
nagy csuklás, és a kolbász le is csúszott hátrafelé az önmagát
oly sokra tartó ember nyelvéről. Mesterünk nem esett pánikba,
pillanat alatt megvolt a válasza...: "Na ez lecsúszott a
torkomon, de a következőre már jobban fogok vigyázni."
Mi
tudjuk saját magunkat a legkönnyebben becsapni. Néri Fülöp
mondotta az Úrnak komoly önismerettel: "Uram, ne bízzál
Fülöpben, mert Fülöp becsap téged"... Igen, mindannyiunknak
tudnunk kell, hogy huncut az ember amíg meleg. Hajlamosak vagyunk a
gyengeségre, a marék porból született lényünkről mondotta
Szent Pál: "A lélek kész, de a test erőtlen..."
Lelki
titánunk jobban tette volna, ha nem a kolbásszal, hanem a
jó Istennel, és szép igaz
értékes dolgokkal foglalkozott volna... A molnár
lisztes lesz, a kéményseprő kormos... Olyanná válok, akinek a társaságában töltöm az időmet... Ha Istenre figyelek, ha a
lábához ülök, ha az Ő útját járom, akkor az ő útjának a
pora fog rám rakódni és megszentelni engem... Szerintem nem teszik
jól, akik folyamatosan a rosszal, vagy saját magukkal foglalkoznak.
Mások hibája miatt mérgelődnek, és saját magukat emberekhez
hasonlítják. Nekünk egyetlen iránytűnk, mércénk a Szeretet
Istene kell, hogy legyen!
Lelkünket
fel kellene emeljük és kitárni a végtelen felé. Hiszem, hogy
egyetlen perc, mit Isten szeretetében, e mindent megvilágosító
tiszta fényben töltünk el, sokkal jobban megszentel, lelkünknek
nagyobb hasznára válik mind megannyi óra, mit mások
tökéletlenségének szapulására pocsékolunk.
Isten
szeret, és akkor leszünk szentek, ha az ő képére
és
hasonlatosságára
alázattal, szép csendesen átalakulunk..
Szeretettel,
Csaba t.
