 Választásra készülünk ott kint a nagyvilágban, de lelkünk mélyén ki az úr?
Választásra készülünk ott kint a nagyvilágban, de lelkünk mélyén
ki az úr? Vajon ott bent, nem kellene-e elkezdődjön egy nagyon komoly
kampány? Vajon a bennünket belülről irányító hatalmakat, erőket nem
kellene alázattal, bölcs nyugalommal felülvizsgálni? Nézzük meg, hogy
egyáltalán van kormánya, saját magam számára elfogadott elvekkel az
életemnek? Vagy csak simán sodródok, játékszere vagyok a kinti világ
pillanatnyi benyomásainak, kusza ösztöneinek? Szerintem sem a
politikai, sem a gazdasági reform nem fogja megoldani sem népünk, sem
az emberiség, még kevésbé a magam gondjait, egy komoly belső lelki
reform nélkül. Az ember önmagát, belülről kellene megreformálja!
Választásra készülve jó lenne elgondolkozni, hogy ott belül, lelkünk
mélyén ki van a kormányon, milyen pártok, hatalmak...? A dölyfös,
mindenkit leócsárló, letaposó, hatalom utáni vágyam? Az anyagelvű bírvágy? A kapitalizmus fogyasztás ösztöne? Vagy az alkohol, a
különféle élvezeti cikkek iránti olthatatlan szomjam? Mi vezet, lényem
hajójában ki van kormányon? Bennem, ott legbelül a döntéseket ki hozza
meg? Az ember hajlamos másokkal szemben nagyon kritikus lenni, és
ez jól is van, de ebből a szigorúságból nem ártana, ha egy rész
önmagunk felé fordulna.
Az általunk befogadott közel kétezer
gyermek közül egy sem került hozzánk csak azért, mert a románok,
cigányok, magyarok szétverték volna a családjaikat. Minden alkalommal a
családot szétverő erő belülről jött: figyelmetlenség, naivság, alkohol,
lustaság, bűnös kilengés és fojtathatnám a sort. Sajnos a családjainkat
szétverő döntések ott bent, a lélek mélyén születtek... Persze jólesik
hárítani, a felelősséget mások nyakába varrni, az iskola, a TV, stb.
Tudom, hogy jó lenne a fáradságos belső kemény munkát kiszervezni,
másokra bízni, egy vasárnap délelőtti szavazással mindent megoldani. Ne
csapjuk be magunkat: soha nem volt ennél nagyobb szabadság a
Kárpát-medencében, de talán soha nem volt ilyen kevés befelé fordulás,
ilyen kevés önuralmuk az embereknek, mint most. Önmagát kellene féken
tartsa az ember! Szomorú szívvel mondhatom, hogy a bennünk lévő bűnös
vágyak, kapzsi ösztönök okozták az elmúlt húsz évben a legtöbb kárt
saját magunknak és népünknek. Az utolsó ítélet nem lesz más, mint
amikor Isten felmutatja azt az embert, aki te lehettél volna. Nagy
szelíden, csak annyit mond: "nézd ez lettél volna, ha reggelente
szépen, idejében felkelsz és a mindennapi munkádat szépen elvégzed,
ezek lettek volna a te drága gyermekeid, unokáid, ha te bennem bízó
lélekkel, vidáman, szépen, szorgalmasan, a jóban kitartva éled
életed...
Ilyen lettél volna, ilyen lett volna a családod, néped, a
közösség melyből vétettél..., de sajnos, benned nem a józan ész, a
szeretet, a jóság, a szorgalmas kitartás uralkodott, hanem a bűnös
vágyaid, kapzsi ösztöneid, melyek aláásták önbizalmadat, életkedvedet,
mely elnyelte életed megannyi drága percét, óráját". Isten nem fog
senkit elítélni, egyszerűen mi mondjuk ki magunk felett az ítéletet
azzal, hogy mindennapi döntéseinkben milyen erőket engedünk életünk
kormányához... Ott belül mi választunk, döntünk, és ott bent is csak mi
dönthetjük le a lelkünkre telepedett bűnös zsarnokot. Milyen szép
lenne, ha az elmúlt évek hibájából tanulva, egy hatalmas tavaszi
nagytakarításban, minden szinten a selejtes, önző, kapzsi, bűnös
erőket, le tudnánk cserélni alázatos, becsületes, tiszta, dolgos
családjainkra, Istenre figyelő vezetőre...
Isten adja, hogy mindannyian, ott legbelül is megtartsuk szabad választásainkat...
Én a szeretetre, Istenre szavazok! Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.
Déva, 2o1o január 28.
|
