20 éves a celldömölki Apáczai Kiadó

2010-01-20 19:39
A Vas megyei sikertörténetre szerdán Budapesten tették fel a koronát. A születésnapi ünnepségen ott volt Pokorni Zoltán, Czeizel Endre, Ranschburg Jenő és sokan mások. „Minden második kisdiák velünk tanult meg olvasni” – mondják.

Az elmúlt 2 évtizedben több mint egy millió kisdiák, minden második magyar elsős az Apáczai Kiadó olvasókönyveivel tanult meg olvasni. A kiadót 1990-ben alapította Esztergályos Jenő, a „Tanár úr”. Regénybe illő sikertörténet, ahogyan egy családi vállalkozásból az ország egyik legnagyobb, kizárólag magyar tulajdonú könyvkiadó vállalata vált, amely ma már több mint 2,5 milliárdos árbevételre tesz szert évente. A kiadó a válság ellenére idén is több millió forintot fordít pedagógusoknak, iskoláknak és hátrányos helyzetű gyerekeknek szóló pályázatokra és jótékony célokra.

Az Apáczai Kiadó 20 év alatt több mint 55 millió tankönyvet készített a diákoknak és a pedagógusoknak. Az eddig eladott tankönyvekkel több mint 2000 tehervagont lehetne megtölteni. A kiadó rendkívül büszke rá, hogy könyvei több millió kisdiáknak segíthettek megismerni a világot, megérteni a tudományokat. A 20 éves évforduló alkalmából közös ünneplésre gyűltek össze az Apáczai Kiadó partnerei: pedagógusok, iskolaigazgatók, tankönyvszerzők, barátok, kollégák, mindazok, akik így vagy úgy, de részesei voltak az elmúlt 20 év sikertörténetének.

Az évforduló alkalmából a kiadó egy „teherautónyi” tankönyvet adott ajándékba Böjte Csaba atyának, aki több erdélyi gyermekotthont alapított, és segíti a kilátástalan, szegény sorsú gyermekeket. A kisteherautót többek között magyar-, történelem-, matematika tankönyvekkel megrakva adták át Böjte atyának...

(fotó:Thaler)
Forrás: Bővebben itt
KAPCSOLÓDÓ LINKEK
Design és programozás: www.webuzem.hu